Az xMe-Just for me alakformáló és szépségszalon az elsők között reagált a kormány jelenlegi intézkedéseire. A szalon tulajdonosa példaértékű hozzáállásáról tett tanúbizonyságot, ugyanis nem a negatív dolgok miatt kezdett sajnálkozni, hanem még a rendelet hatályba lépése előtt bevezette új intézkedéseit és nagy erőbedobással koncentrál vendégei épségére.

Privát szalonná és privát edzőteremmé alakultatok át. Mit takar ez pontosan?

Szolgáltatásaink tekintetében eddig is törekedtünk arra, hogy vendégeink prémium szintű körülmények között érezhessék magukat. Mint minden szolgáltatót, minket is érintenek a jelenlegi intézkedések, azonban teljes mértékben felkészülten állunk a helyzet elé. Számunkra vendégeink egészsége a legfontosabb, ezért megteremtettük a lehetőséget arra, hogy privát körülmények között, tehát egyedül edzhessenek. Ez azt jelenti, hogy vendégünkön kívül egyedül csak a maszkban lévő kolléganőnk fog tartózkodni szalonunk területén. Természetesen a privát megjelölés mindegyik szolgáltatásunkra érvényes, legyen szó edzésről, szempilla készíttetésről, szolárium használatról, dietetikus tanácsadásról, vagy újonnan induló kozmetikai szolgáltatásunkról.

Hogyan lehet ezt kivitelezni? Erős összehangolást igényel a feladat!

Azt gondolom, hogy teljes mértékben felkészültek vagyunk, így nem aggódunk. Eddig is próbáltuk megteremteni a nyugodt környezetet, így most csak egy kicsivel több odafigyelést igényel részünkről a feladat. Minden vendégünknek előre kell időpontot foglalni, így be tudjuk pontosan ütemezni, hogy ki, mikor tud jönni. Időpontjainkat úgy osztjuk ki, hogy közben legyen kollégánknak ideje lefertőtleníteni a gépeket.

Akkor most nem is lehet csak úgy “beesni” hozzátok?

Természetesen nem tudja mindenki előre az aznapi programját, így van lehetőség arra, hogy ha valaki például szoláriumunkat szeretné használni, de nem kért időpontot, akkor ránk telefonáljon. Eddig is szolgáltatásaink nagy része időpontfoglalással működött, így szerintem nem fog ez problémát okozni.

Mennyivel előtte kell bejelentkezni, ha valaki szolgáltatásaitok egyikére szeretne időpontot foglalni?

Ez nagyon változó, hiszen vannak akik előre tudják a beosztásukat és már az aznapi edzés után lefoglalják a következő időpontot, de természetesen akadnak olyanok is, akik csak ellőtte pár, vagy egy nappal tudnak bejelentkezni. Természetesen alakformáló szolgáltatásunkra, valamint szoláriumunk használatára, aznapi időfoglalásra is van lehetőség, tehát, aki kedvet érez hozzá, hogy eljöjjön hozzánk, az nyugodtan emelje fel a kagylót és telefonáljon, biztosan tudunk neki helyet szorítani.

Az új rendelet alapján csak este hét óráig lehettek nyitva, ez hogyan hat működésetekre? Eddig pont az volt a szalon nagy versenyelőnye, hogy este tíz óráig is nyitva voltatok!

Nyitva tartásunkat a helyzetre való tekintettel meg kellett változtatnunk, azonban szerintem versenyelőnyünket ezután sem fogjuk elveszíteni, hiszen ezúttal nem délelőtt tíztől, hanem reggel hat órától lehet majd időpontot foglalni nálunk. Úgy gondolom, hogy akinek fontos a sportolás és tudatosan szeretne élni, az meg fogja oldani ebben az időszakban is. Természetesen azt szeretném hangsúlyozni, hogy ez az állapot átmeneti, amint lehetőségünk nyílik, visszaállunk az eredeti nyitjatartásra, hiszen pont azért voltunk nyitva késő estig, mert gondoltunk azokra is, akik munka után, vagy esetleg a gyermekük lefektetése után tudtak csak időt szakítani magukra.

Weboldalatokon és Facebook oldalatokon is lehet olvasni, hogy minden óvintézkedést megtesztek ebben az időszakban. Mire gondoltok pontosan?

Azt gondolom, hogy a higiénia hozzá tartozik szolgáltatásunkhoz, így erre pluszban nem kell felkészülnünk. Speciális legkondink kiszűri a vírusokat a levegőből és megtisztítja azt, emellett pedig minden gépet és a szalon területét is folyamatosan fertőtlenítjük. Alakformáló gépeink használata során minden vendég egyszer használatos fólianadrágot kap ingyen, így nem kell attól félni, hogy érintkezik bármivel is. Azonban nálunk ezek az intézkedések mindennaposak, nem a vírus miatt hoztuk be, házirendünk alapból tartalmazza!

Mit gondolsz, hogyan fogja érinteni a forgalmatokat ez az időszak?

Bízom abban, hogy olyan feltételeket tudunk biztosítani vendégeinknek, aminek köszönhetően bizalmat szavaznak nekünk és nem hagynak fel a sportolással. Az edzőtermek bezárnak, így számítunk arra, hogy többen fognak érkezni az átlagosnál. Gépeink teljes mértékben megfelelnek azok számára is, akik nap, mint nap konditeremben jártak. Emellett persze sok szeretettel várjuk azokat is, akik szeretnének tenni egészségükért, és a sportot választják arra, hogy immunrendszerüket feltuningolják. Köztudott, hogy aki egészségesen él és táplálkozik, azoknak az immunrendszere ellenállóbb. Bízom abban, hogy a sport méginkább előtérbe helyeződik és sokan fognak felkeresni minket az egész napos Home Office nyújtotta kényelmetlenségek után, hogy egy kicsit megmozgassák magukat.